2010-es közgyűlés

A zentai KKT 19. ülése

Szent István szoboravatás

Bejelentkezés



ÉTEL-ITAL-SZÓRAKOZÁS

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Közös rendszámtáblát szeretnének Ada és Zenta községek PDF Nyomtatás E-mail
2010. június 16. szerda, 12:43

alt Hétfő este Ada község képviselő-testülete határozatot fogadott el, amelyben javasolja a belügyminisztériumnak, hogy a gépjárművek és a kapcsolható eszközök esetében alakítson ki új bejegyzési körzetet AS jelzéssel, ami Ada és Zenta község területét foglalná magában. A testület Bilicki Zoltán adai polgármestert bízta meg, hogy a zentai község képviselőivel közösen eljárjon ez ügyben a belügyminisztériumban.

Az ülésen többek közt, Körtvélyesi Tícián bejelentette, hogy kilép a G17 Plusz pártból és a jövőben független képviselőként kíván részt venni Ada község képviselő-testület munkájában. Kilépését azzal indokolta, hogy elfogadhatatlan számára Bálint Ferenc, a G17 községi pártszervezet elnökének, Civrić Vesna tagnak és néhány munkatársának ténykedése.

 
Nyári ifjusági játékok, Zenta PDF Nyomtatás E-mail

altA tavalyi jubileumi rendezvény után idén július 20. és 24. között immár tizenegyedik alkalommal tartják meg a zentai Népkertben a szervezők által a délvidék legnagyobb bulijaként hirdetett Nyári Ifjúsági Játékokat. A rendezvény menetében jelentősebb változások nem várhatók, tudtuk meg Tajti Attilától, a szervezőbizottság tagjától, aki elmondta, az előkészületek rendkívül jól haladnak, a programterv összeállt, jelenleg Zenta község önkormányzatával folytatnak tárgyalásokat annak érdekében, hogy minél hatékonyabb együttműködést alakítsanak ki. A szervezők június 28-án éjfélig várják a csapatok jelentkezését, a civil szervezetek pedig július 1-jéig adhatják át kérelmeiket a rendezvényen való részvételre.

Bővebben...
 
Civil szervezetek: Szerbia erkölcsi kötelezettsége Ratko Mladić letartóztatása! PDF Nyomtatás E-mail
2010. június 14. hétfő, 12:25

altSzerbia erkölcsi kötelezettsége Ratko Mladićnak, „a srebrenicai genocídium legfőbb előidézőjének” a letartóztatása, olvasható több civilszervezetnek és egyesületnek a közleményében, amelyet az említett bűncselekmény 15. évfordulója alkalmából adtak ki. A közleményben, amelyet több, mint 20 szervezet és egyesület nevében vasárnap a Szerbiai Emberjogi Helsinki Bizottság terjesztett, követelik a szerbiai kormánytól, hogy halogatás nélkül tartóztassa le Mladićot és adja át a hágai törvényszéknek. „Minden további halogatás tovább rontja a kormány tekintélyét és rombolja annak a lehetőségét, hogy Szerbia a világ előtt bizonyítsa felelősségét múltbeli és mostani cselekedeteiért.”, olvasható a közleményben.

Vajdaság portál

 
Kézfogás a Magyarságért-Polgári Mozgalom: Üzenete a választóknak PDF Nyomtatás E-mail
2010. június 09. szerda, 07:36

altAz MNT választások hivatalos eredményének ismeretében a Kézfogás a Magyarságért – Polgári Mozgalom jelöltjei nevében gratulálok a győztes Magyar Összefogás listának és sikeres munkát kívánok az új összetételű MNT-nek.
Reméljük, hogy az MNT új vezetősége nem a magyarság megosztását fogja mélyíteni, hanem a közösség egészének érdekeit fogja képviselni, habár nem erre utal dr. Korhecz Tamás nyilatkozata a június 8-i Blicben, melyben a magyarságot közösségépítőkre (MÖ) és közösségrombolókra (a többiek) osztja. Továbbá a listán szereplő jelöltek nevében erélyesen tiltakozom Pásztor István minden alapot nélkülöző, leminősítő és megbélyegző kijelentése ellen, amely a június 8-ai Danasban jelent meg, és amelyben a Kézfogás a Magyarságért lista mind a 35 jelöltjét szélsőjobboldalinak nevezi.

Bővebben...
 
Létkérdésekkel foglalkozó MNT-t akarunk! PDF Nyomtatás E-mail
2010. június 03. csütörtök, 17:15

alt- hangsúlyozzák a Kézfogás a Magyarságért – Polgári Mozgalom lista jelöltjeiA kampány végén megkérdeztük a lista képviselőit: mi az, amit a kampány finisében fontosnak tartanak közölni a választók felé? Elsőként a Kézfogás a Magyarságért lista jelöltjei nyilatkoznak.

Bunyik Zoltán, a Kézfogás a Magyarságért lista vezetője:

- Legfontosabb célkitűzésünk arra vonatkozik, hogy az MNT munkamódszerén változtassunk, és a homályos látszattevékenység helyett a vajdasági magyarság valós érdekeivel foglalkozzon a tanács. E tekintetben a törvény azon rendelkezésére támaszkodunk, amely minden olyan kérdésben illetékesnek nyilvánítja az MNT-t, amely létfontosságú a közösség számára. Tehát nem csak a négy terület: az oktatás, a kultúra, a tájékoztatás és a nyelvhasználat a fontos, mely kérdéssel eddig kizárólagosan foglalkozott a tanács, hanem minden más kérdés. Programunkban mindig az lesz az első helyen, ami a magyarság legégetőbb gondja. Ezt úgy szeretnénk elérni, hogy képviselőink, akik nem pártszínekben indulnak, hanem saját tudásuk, tapasztalatuk szakmai tudásuk alapján képviselnek egy-egy területet, azokat a kérdéseket fogják felvetni, amelyek a legfontosabbak. Ha most a magyar családokat elsősorban a létbizonytalanság, a megélhetési gondok, és a munkanélküliség foglalkoztatja, akkor számunkra is ez lesz a legfontosabb feladat. A részarányos foglalkoztatást fogjuk követelni, megpróbáljuk segíteni a tanuló ifjúságot és a vállalkozókat, hisz most ez a legfontosabb feladat.

Bővebben...
 
« ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó »

4 oldal a 20-ból/ből