| CSAK A SZEMÉLYI KULTUSZOK ALATT SZÜLETTEK OLYAN ARÁNYÚ VÁLASZTÁSI GYŐZELMEK, MINT 2010-ben AZ MNT VÁLASZTÁSOKON A CSALÁSOKHOZ VISZONYÍTVA ROSSZ EREDMÉNYT ÉRT EL A VMSZ |
|
|
| 2010. július 04. vasárnap, 21:21 |
|
A szerb állam, kötelességeit elmulasztva, nem vállalta fel a magyar választópolgárok számbavételét, hanem a választói névjegyzék összeállítását kiadta, kifizette a VMSZ-nek, aminek következtében a délvidéki magyarság fele lemaradt arról, hiszen sokan nem akarták egy pártnak – különösen a VMSZ-nek - adni az adataikat. Mivel a VMSZ nem volt hajlandó egyeztetni a többi párttal, felosztani a terepet, a magyar pártoknak versengve kellett volna az embereket zaklatni, a többi párt viszont nem akarta bántani a családokat azzal, hogy a politikai harc miatt mindegyik párt elmegy mindegyik házba. Ugyanakkor a házaló VMSZ pártkatonák kihasználva a helyzetet, nem csak a magyar választói listára írták fel az embereket, hanem egy kérdőívet is kitöltettek velük, amelyet egy A3-as lapra egybemásoltak a hivatalos űrlappal. A legtöbben így azt gondolták, hogy a névjegyzékre csak úgy kerülhetnek fel, ha pl. arra a kérdésre is válaszolnak, hogy mit várnak el az MNT-től, megadják a mobil számukat, az e-postacímüket stb. Ezzel a szélhámossággal a VMSZ kizárólagosan a saját számára megszerezte a teljes magyar választói adatbázist, a személyekhez kötődő véleményekkel. Mi kell még? A pénz megvolt, a magyarországi kizárólagos támogatást, mint rendesen most is megkapták. Akik a VMSZ szájíze szerint rossz válaszokat adtak a kérdőíveken, azok űrlapját akár el is veszíthették, akikről úgy ítélték meg, hogy még a saját oldalukra állíthatnak azokhoz elküldték az aktivistáikat és a kampányban leveleket, ajándékokat, SMS-eket küldhettek. A többi induló választási listával szemben direkt (lejárató)kampányt folytathattak, és mindemellett a szavazóhelyek többségében tisztán VMSZ-es szavazatszedő bizottságok dolgoztak azon, hogy biztosan a VMSZ győzzön.
Ossza meg ismerõseivel! |


















