AZ MNT VMSZ-es VEZETÉSE A TÖRVÉNYESSÉGRE ESKÜSZIK, DE BETARTANI NEM AKARJA Nyomtatás E-mail
2010. július 04. vasárnap, 21:25

altAz új összetételű Magyar Nemzeti Tanácsban a 35 mandátumból 28-at, az ismert szélhámosságok és csalások útján a Magyar Összefogás (VMSZ) lista szerezte meg magának.
A szabadkai impozáns régi városháza dísztermében 2010.06.30-án tartotta alakuló ülését az új délvidéki Magyar Nemzeti Tanács, amely munkaelnökségét Dr. Várady Tibor ismert jogász, politikus, tanár vezette. Már az alakuló ülésen szembesülhettünk az önkényességgel, a törvényszegésekkel.
Először is elfogadhatatlan (a Szerbiában érvényben lévő nyelvtörvényt is sérti), hogy az ülés ügyrendjét kizárólagosan szerb nyelven és cirill betűsen kapták meg a Magyar Nemzeti Tanácsban mandátumot nyert emberek.

Tovább tetézte a bajt, hogy még ezt az ügyrendet is önkényesen megsértették azzal, hogy a napirendekkel kapcsolatban az elnök nem nyitott vitát, annak ellenére sem, hogy a 7. szakasz egyértelműen kimondja: „Minden elfogadott napirendi ponttal kapcsolatban vitát kell nyitni.”
Amikor Rácz Szabó László tanácstag az MNT elnökének jelölésével kapcsolatban szóvá tette ezt a nyilvánvaló sumákolást, Várady azzal magyarázkodott, hogy Ő megkérdezte, van-e más javaslat az elnök személyére. Hiába figyelmeztetett Rácz Szabó, hogy a jelölt állítás és a vita nem ugyan az a fogalom, Várady ekkor sem volt hajlandó visszatérni a törvényességhez.
Korhecz Tamás, az MNT új elnöke, nem különb módon, 2010-07-03-án, az új összetételű MNT első ülésén 15 perc leforgása alatt meghazudtolta önmagát. Hiába figyelmeztette előre az MNT elnökét Rácz Szabó László tanácstag arra, hogy ha az MNT az első ülésén elfogadja a javasolt ügyrendet, akkor az MNT közigazgatási hivatalának elnökét – amely hivatalt az MNT elnöki posztja mellett Korhecz Tamás ugyancsak magának követel – egy következő ülésen kell megválasztani, ha tiszteletben akarja tartani a saját maga által javasolt szabályozást. Az ügyrend 24. szakasza előírja, hogy a rendkívüli ülés napirendjéhez tartozó előterjesztéseket legkésőbb az ülés kezdetéig el kell juttatni a tanácsnokokhoz, ami nem történt meg, hiszen csak a napirend tárgyalásakor került erre sor. Korhecz Tamásnak felhívták a figyelmét erre a tényre, és arra, hogy alig 15 perccel azelőtt a hivatali elnökségért folytatott kampányban beterjesztett programbeszédében éppen ő tett fogadalmat a törvényesség betartására. A jelenlévők, de a TV közvéleménye is szembesült azzal, hogy az ígéret csak üres demagógia az MNT többsége számára, ahol a tagok közül sokan magasan képzett emberek, sőt rangos egyházi elöljárók. A törvényeket, a demokrácia szabályait csak addig tartják be, amíg az nekik megfelel. Amint a szabályozás zavarta a VMSZ-es elképzeléseket, érdekeket az MNT VMSZ-es része önkényesen megszavazta, hogy az ügyrend megsértése nem is vétség.



Ossza meg ismerõseivel!